Örömmel olvastam dr. Tóth József emlékezését Zoltán Atyáról, az üldöztetés éveinek „Zoli Bácsijáról”. Magam nem voltam széchenyista diák, más iskolában kerültem tanítványai közé. Mindenben megerősítem, amit dr. Tóth József írásában olvashatunk, őket csak néhány gondolattal tudom kiegészíteni.

                                                                                         Bíró Péter írása

A legnagyobb magyar, Gróf Széchenyi István nevét viselő egykori állami gimnáziumunknak számos kiváló tanára volt. Közülük is kiemelkedett nevelési eredményeivel hittan tanárunk, akit Atyának szólítottunk. Eleinte csak az Ő kívánságára, bátorítására, később egyre inkább szívből jövően. Nemcsak tanárunk volt, hanem lelkiatyánk és támaszunk is, diákéletünk problémáiban, ügyes-bajos dolgainkban. A kamaszvilág érzelmi viharaiban biztos kézzel kormányzott bennünket. Évente végiglátogatta mintegy kétszáz diákunk otthonát, hogy megismerje szüleinket, otthonunkat, nehézségeinket. Ezen a módon alaposabban tudta felmérni az ifjú gimnazistának, a jövő értelmiségének hiányosságait, hogy hatékonyabb módot ajánlhasson ezek pótlására. Kisebb kereseti lehetőségeket szerzett azoknak, akik erre rászorultak.
                                                                                                                              Közreadta: Gánóczy József

Dr. Balogh István tábori lelkésszel, nekünk csak Pista bácsival még gimnazista diákkoromban ismerkedtem meg. Apámmal, nővéremmel és egy piarista atyával kerestük fel egy észak-magyarországi utazásunk alkalmával. Pista bácsival később nagy levelezést folytattunk, többször megfordultunk Nála gönci plébániáján, s Nagyapám mellett Ő gyakorolt rám a legnagyobb hatást. Mivel? Tartásával, sziklaszilárd jellemével, magyarságszeretetével. Egy idő után tudtuk, hogy a kegyetlen kínzásoknak köszönhetően sokféle gyógyszert szed, éjszaka levelezett, s reggel mégis ő volt a legfrissebb közülünk. Fájdalmáról sosem beszélt, pedig komoly kínzatásnak vetették alá az ÁVÓ-sok magyarországi börtönökben.