Szavazás

Te mit kaptál a papoktól?

Created: 2010. április 8.

Beszélgetések

bejegyzés oldalanként:
#30

Adeodatus látogatónk egy hozzászólását "költöztettük" ebbe a rovatba, egyben kérve, hogy aki tud atyát ajánlani számára, itt tegye meg. Ha az atyáról persze tanúságtételt is szeretne tenni, azt a főoldalon természetesen megteheti. Ott a helye 

"Kedves Mindegy Lujka!

Köszönöm javaslataidat. A ferencesekre gondoltam én is, ha esetleg konkrétan egy ferences atyát tud valaki ajánlani, olyat, akivel mélységében lehet dolgokról, akár bonyolultabb teológiai kérdésekről is, beszélgetni. Olyan valakire gondolok, aki szívesen veszi azt is, amit én mondok, akár a saját maga vagy az egyház számára, és nem akar gyorsan lerázni valami brosúra szöveggel, hogy azután oldjak meg mindent egyedül. Ennek így nem lenne ugyanis értelme.

Köszönöm jóidulatú segítségedet, lelki békémen intenzíven dolgozom, azonban a dolog nem egyszerű.

Üdv. Adeodatus"

#29

Kedves testvérek!

Segítséget szeretnék kérni. Látom, hogy itt más is ismeri, szereti és tiszteli Tompa József atyát.
Én 2005-ben találkoztam vele egy kőszegi cursillon - velünk végezte el, de közben vezetőnk is volt lelki kérdésekben.
Nagyon szép lelki beszélgetések emlékei fűződnek hozzá, melyek egy ideig még folytatódtak cursillo után is. Azután külföldre ment - talán Németországba (?) - és ezután még váltottunk néhány emailt. Nemrég ismét megpróbáltam írni neki, de a levelező visszadobta.
Nem tudja valaki véletlenül az aktuális elérhetőségét email címét? Hogyan lehetne ezt megtudni, ha szeretném megkeresni?

Ha valaki esetleg tudna segíteni, akkor írjon az email címemre: tili1970@freemail.hu.

Köszönettel: Dancza Márta

#28

Egy  felhasználónk "Szomorú" néven írt hozzászólását emeljük át a fórumba, mivel az nem fér bele oldalunkon megfogalmazott keretekbe. De szívesen tesszük közzé ebben a rovatban, mintahogy minden ehhez hasonló vagy más, olyan jellegű hozzászólást, amely nem fér bele a fent említett keretbe:

"Bár kéritek, csak jót, mert a rosszat úgyis megírja a sajtó. Ez nagy tévedés, sok rosszat nem írnak meg. Például azt sem, ha egy gőgös pap a gyóntatószékben nem papként, az egyház szolgálatában végzi a feladatát. Történt, hogy egy gyónásom alkalmával a pap nem oldozott fel, még akkor sem, amikor elmondtam neki, hogy annak a bűnnek mi van a hátterében, és azt is, hogy azt a bűnt igazából keresztként cipelem magammal. Erre latin és német teológiai kifejezésekkel, bibliai idézetekkel próbálta az igazát alátámasztani. Mivel semmit nem tudott rólam, ismeretlenként első találkozásunk volt, nem tudhatta, ismerem-e az általa használt nyelveket, értem-e teológiai eszemfuttatásokat. Ez is meglepő, ha egy pap tudásával kérkedik. És gyerekes is a szememben. Azt is elmondtam neki, legutolsó gyónásomnál, ami egy nagyon mély, és nagyon sokat adó gyónás volt egy igazán érett, lelkiekben gazdag papnál (tessék, itt a pozitív élmény is!), a pap segítő szavak keretében feloldozást adott. Erre ő azt mondta, akkor menjek vissza oda. Innentől már nem szólt semmit. Még arra a kérdésre sem válaszolt, hogy akkor tényleg nem oldoz-e fel. Búcsúzóul azt mondtam, Krisztus a bűnösökért halt meg. Kimentem a gyóntatószékből, erre kinyitotta az ajtót és utánam szólt valamit. Hogy mit, nem értettem, de az ott állók biztosan értették. Hát pap így nem viselkedhet! Ha nem oldoz fel, azt lélekben alaposan fontolja meg! Ha úgy dönt, hogy megtagadja a feloldozást, legyen ott az a segítő szeretet, amivel megérteti, hogy miért nem. És a gyónási titok keretében ne nyissa ki az ajtót, és ne szóljon a bűnben távozó után. Lett volna lehetősége a gyóntatószékben. Ennek a történetnek már több éve, de nagyon fájó seb azóta is. Az illető pap doktori címmel rendelkezik, gondolom, teológiából doktorált. A neve ki volt írva a gyóntatószékre, így tudom, ki az, aki pap létére nem tudja, mi a krisztusi kegyelem és a szeretet. Nem, nem az fáj elsősorban, hogy nem oldozott fel, hanem a nagyképűsége, a segítés elmulasztása és az emberi ítélete. Pedig ott annak helye nincs, ott csak a pap van. Megnyugtatásul: nem gyilkosság, nem pedofilia volt, ami miatt gyónni mentem. Egy paptól mást vár az ember. Hát nagyon szomorú történet, és ilyesmik nem jelennek meg a sajtóban. De megismétlem, pont az eggyel korábbi gyónásomnál a pap nagyon-nagyon sokat tudott nekem segíteni. No, ő igazi pap, olyan pap, akin valóban ott az ordo, és valóban az élő Krisztust közvetíti. Remélem, nem moderáljátok ki a hozzászólásomat. Fontosnak érzem az ilyen papi hozzáállás láttatását is, mert nagyon fájó sebeket tudnak okozni azok a papok, akik ridegen kemények."

#27  |  Válaszolva Csibi Tamás (#26)

Kedves Csibi Tamás!

 Nem vagyok jogasz, hanem Nemetorszagban elö mernök. Azt hiszem, hogy a magyar jog is ugy szabalyoz, mint a nemet, vagyis nemi eröszak ill.pedofilia ügyeben az aldozatnak – vagy hozzatartozojanak – van joga feljelentest tenni. Mindkettö büncselekmeny maganinditvanyrahivatalbol üldözendö cselekmeny (buta a valaszom: eröszak eseten esetleg az aldozatnak tetszhet is ...). Ugyhogy summa summarum, Wildmann teologus urnak nincsen lehetösege feljelentest tenni, megha javasolja is Ön neki!

Egyebkent, ha kivancsiskodni akar, Esztergomban (vagy az Uri utcaban Pesten) erdeklödhet, hogy vajon miert került el az Egyetemi katolikus Gimnaziumbol 2004 Szakacs Laszlo atya szinte fenysebesseggel ...... ???? Sapienti sat…. De mondhatnam Önnek: Si tacuisses, philosophus mansisses

 Magamat az imaiba ajanlva maradok tisztelettel

 Dipl. Ing Karl von Winterfeld (Frankfurt/Main)

#26  |  Válaszolva von Winterfeld Károly (#25)

Kedves Károly!

Annyira fajsúlytalan a hivatkozott cikk, hogy nem is értem, hogy egy hívő emberben mi lehet az a késztetés, ami ilyen, és ehhez hasonló cikkek citálására motivál.

Nem kívánok admninisztrátori joggal visszaélve vitatkozni, inkább a saját véleményemet írom le, amit vagy elfogad vagy nem.

Nos, hogy igazak-e a laírtak?! Nem tudom. Azt el tudom képzelni, hogy egy püspök nem indít egyházi vizsgálatot mindenféle, kivülről jövő kérésre. Szerintem akár naponta indíthatna vizsgálatot, amennyi "jóakaró" van ez ügyben (is). A nyíltan tettenérhető katolifóbia egyik tipikus megnyilvánulása éppen ez: bombázni mindenféle ügyekkel az Egyházat, s azzal azt folyamatos védekezésre kényszeríteni. Ez egy hatékony taktikai elem, ugyanis a folyamatosan védekezőnek nem jó a PR-ja.

De tegyük fel végez vizsgálatot. Annak eredményétől függetlenül, arról vagy tájékoztatja a közvéleményt vagy nem. Joga van bármelyik utat választani. Sőt, ha mondjuk feltár valamilyen szabálytalanságot - ha jól értelmezem - a magyar jog szerint nem köteles rendőrségi feljelentést tenni. 

Gondolom, hogy a derék Wildmann úrnak van annyi esze, hogy a fentieket belássa, ezért - ha tudomása lenne jogsértésekról, és valóban a sértettek jogaiért aggódna - ő maga kellene, hogy rendőrségi feljelentést tegyen. Mégegyszer mondom: "ha". Mert ha nem, akkor talán tényleg hatékonyabb nyiltlevelekben "felszólítani", "belsővizsgálatot kérni", "megszellőztetni", de akkor ugye értjük, hogy mindezt milyen cél érdekében...

#25

Kedves Adminisztrator!

Erröl is lehetne forumozni?! Igazak-e a leirtak, vagy 99 % hazugsag??

http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20100614/eltussoltak_magyar_papok_pedofil/

#24
#23

A Vatikán szerdán elhatárolódott Tarcisio Bertone bíborosnak az állásfoglalásától, miután az a héten Chilében kijelentette: a pedofília mögött a homoszexualitás húzódik meg. "Az egyházi hatóságok nem tartják a hatáskörükbe tartozónak általános kijelentéseket megfogalmazni tipikusan pszichológiai vagy orvosi témákról, amelyek természetesen szakértői tanulmányokra és szakmai kutatásokra tartoznak" - jelentette ki Federico Lombardi vatikáni szóvivő. Államként eddig Franciaország reagált hivatalosan a vatikáni államtitkár kijelentésére Bernard Valero külügyi szóvivő révén, aki "a dolgok elfogadhatatlan összekeverésének" nevezte Bertone hétfőn mondott szavait. (MTI)

Vatikáni köszönet egy pedofil papot fedező francia püspöknek

Egy vatikáni bíboros köszönetet mondott a "titoktartásért" annak a francia püspöknek, aki elmulasztott
följelenteni egy pedofil papot. A levelet, amely 2001-ben kelt, a Golias című francia katolikus honlap tette közzé. Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője megerősítette a levél létezését. Egyben leszögezte: a levél is bizonyítja, hogy helyes volt a kiskorúak sérelmére egyházi személyek által elkövetett bűntetteket a hittani kongregáció hatáskörébe utalni. (MTI)

#22

Látom alakul a névsor is. Ez nagyon jó ötlet!

Szuperek vagytok! Isten áldjon Benneteket!

#21  |  Válaszolva von Winterfeld Károly (#5)

Üdv Mindenkinek !

Nem az egyszerű hétköznapi emberekkel van a baj, hanem a "tisztelt "vezetökkel. A motiváció semmit nem vátozott 2000 éve. PÉNZ HATALOM DICSŐSÉG. De tudomásul kell venni , hogy ez a korszak a végéhez közeledik, és az emberek változást akarnak. Úgy látom, hogy kezd már derengeni a fejekben a fény. Kár tovább eröltetni a strucpolitikát. Lassam mindenre fény derül.

Üdv: Csukavadász

Bejegyzés csak bejelentkezett felhasználók részére engedélyezett
Itt lehet bejelentkezni vagy regisztrálni: home

Szabadon terjeszthető és másolható  - No Copyright                                                                       Powered by WebriQ